Kedves Naplóm!
Mielőtt belevetem magam a kis privát lidércnyomásomba jó ötletnek tűnik leírni, hogyan is keveredtem azokba a lehetetlen szituációkba amikbe fogok, elvégre még hálás lehet érte a pszichológusom.
Az egész azzal a gyalázatosan végződő kapcsolattal indul, ami úgy kezdődött mint a mesében, olyan szerelem amiről csak álmodik az ember, igen, ő az, megtaláltam, rózsaszín szemüveg stb. A közepe unalmas, a vége siralmas, na de az utolsó felvonás! Sok apró rosszul megtett lépés vezet eddig az egészen elképesztő szituációig, amiben tegnap találtam magam, van benne jó sok drog, félrelépés, erőszak, tisztára mint egy amcsi B kategóriás film - habár manapság már A kategóriában is futnak ilyenek. Nem mondom hogy nem voltam benne hibás, habár a fent tételesen említett ballépéseket nem én tettem meg, de partner voltam benne, tehát majd ugyanannyira hibás, mintha...
A tegnapi csodálatos napom azzal indult, hogy az irodámba érve döbbenten észleltem: az ablakom kinyílt hétvégén, mely következtében a székemért meg kellett küzdenem egy feldühödött jegesmedvével. Az egerem, amibe még pénteken kávét öntöttem - nem direkt, csak kiömlött és az egér fürgén felszippantotta - hő reményeim ellenére sem gyógyult meg, ezért vándorútra indultam, és gyakorlatilag lenyúltam a már 2 hónapja betegállományban távollévő informatikusét. És még mindig hétfő van és még mindig csak 9 óra! Valamely elmeháborodott hormontolulásos pillanatomban erőt vett rajtam az az akkor jónak tűnő ötlet, hogy írjak kedves exemnek - ó igen, még nem aláztak meg eléggé, még akarok - mit szólna ha találkoznánk, menjünk este moziba. Tekintettel rá, hogy az elmúlt nemtudomhány, mondjuk 4 hónapban a szakítás ellenére is összejártunk khm, szóval jól éreztük magunkat egymás társaságában amikor éppen nem kívántuk a másikat a pokolba. Nem szépítem a dolgot, a boldogtalanság olyan mélységeibe sikerült bekukkantanom, amiről álmodni sem mertem, így azt gondolom bocsánatos bűn, hogy megpróbáltam megkörnyékezni egy újrakezdéssel az embert akit szerettem (szeretek?). A mozit visszautasította, viszont meghívott ebédelni. Nagyon kíméletesen (ne haragudj, de én ezt nem akarom csinálni veled, elég volt nem, nem, ilyesmik) az ajánlatom is visszautasításra került. Heroikus küzdelemben visszaszipogtam a könnyeimet - elég gáz egy étteremben zokogni, én már csak tudom, nem először csinálom - és elfogadtam. Majd kifelé menet elkezdett ölelgetni, amit én hárítottam, megpróbált megcsókolni, amin már egyenesen fel is háborodtam, és megpendítette hogy ugye azért hívhat. Az idiotizmus gyakorlatilag határtalan, így nem azt mondtam, hogy hívja inkább a szorosabb hozzátartozóit, hanem azt, hogy én egyenlőre nem vagyok túl ezen, úgyhogy nem szeretném, majd ha túlléptem rajta, akkor fogom valahogy jelezni, de ez nem holnap lesz. Ó, tovább is van! Délután hívott, hogy hánykor kezdődik a film, melyiket akartam megnézni, menjünk moziba. Én is hitetlenkedve hallgattam a saját hangom ahogy igent mondtam. Szerencsétlen módon 20 perccel filmkezdés előtt odaértünk, így volt még időnk beszélgetni. Sok köszönet nem volt benne, lerántotta a leplet, ugye nem gondoltam komolyan, hogy ő az elmúlt néhány hónapot otthon ücsörgéssel töltötte, egy szó mint száz, van valaki akit szeret, és aki képes kimutatni az érzelmeit - nem úgy mint én. Mondtam, hogy nos, akkor a szitu egyértelmű, igazából ezzel kellett volna kezdeni ebédnél, és akkor nem alázom magamat tovább. Viszont ő engem is imád és szeret és hiányzom neki és velem akar lenni és ő sem érti hogy miért, de én kellek neki. Mármint én is. Ekkor méltóságom maradványait összekaparva leemeltem fejemről a csörgősipkát és közöltem hogy rossz hírem van: ezt a filmet mi most nem fogjuk megnézni, de megvárom amíg bekapja a patikukiját indulás előtt. Ellenkezés ésatöbbi... Hazafele úton végig veszekedtünk, üvöltött is velem, ott kaptam a második - nem tudom melyik volt a nagyobb - pofont, ugyanis rákérdeztem, félrelépett-e amíg együtt voltunk, elvégre jogos a kérdés, ha miközben szereti azt a nőt, közben engem kefélget. A választ "tudni éppen tudtam, csak nem sejtettem", kész, onnan már nem voltam ura az eseményeknek, igazából csak "szaggatott" emlékeim vannak a továbbiakról. Valahogy hazaértünk, valahogy már a lakásban volt, elkapott, csókolóztunk, ellenkeztem - ő az erősebb, hagytam magam, és basszus, mintha a villám csapott volna belém! Semmi! Semmit nem éreztem. Ennyi erővel nyugodtan nyalogathattam volna egy fakanalat is, nem mozdult meg benne semmi. Nyilvánvalóvá tette, hogy ő szexet szeretne én meg úgy voltam vele, hogy na, ilyet még úgysem próbáltam, libidómat elvitte a cica, de ha neki tetszik, hát nesze, fogd, a tiéd. Nem szépítem a dolgot, semmilyen volt. Amúgy vicces volt így kívülről nézni a dolgokat. Szó szerint vicces, mert elkezdtünk röhögni azon, hogy ő kb. 3 percnél bejelentette előre, hogy bocsánat, de out of control, amin én elkezdtem röhögni, ő még jobban, úgyhogy úgy élvezett el, hogy szakadt a nevetéstől. A maga módján egyedi élmény volt. Majd összeszedte a holmiját, biztosított töretlen rajongásáról, majd távozott rajongása másik tárgyához. Ja, ez kimaradt, a kocsiban még kifejtette, hogy ez egy nagy baromság, társadalmi konvenció, hogy csak egy embert lehet szeretni, és neki olyan igényei vannak, amiket más-más tud kielégíteni, akkor mi van, ha más-másra bízza ezt. Ez csak a lényege volt, ő sokkal meggyőzőbben fejtegette :-)
Naszóval... Eme fenti precedens vezetett el odáig, hogy én, a világ életemben egyenes, becsületes (OK, az egeret lenyúltam, de ez nem jellemző), hogy mikor hajnal egykor is csak forogtam az ágyamban mint a ringlispíl, döntöttem. Elég volt az otthon szomorkodó maratonból, tiszta hülye vagyok, itt állok 40 évesen, saját magammal meghasonulva, valami külső erő kell, ami kimozdít ebből a status qou-ból, és kutyaharapást szőrével. Tudod mit, még azt sem mondom, hogy nem fogom keresni. Ha hiányzik majd keresem, ha ráér és belefér, akár szexelhetünk is. Én viszont nem akarom hogy beszője a pók, kapcsolatra nem vágyom - hiányzik mint halnak a furulya - fel fogok jelentkezni egy "felnőtt párkeresőre". Kedd hajnal 2-re már regisztráltam is, 3 kor már volt 5-6 üzenetem, köztük volt néhány egészen reményteljes. Meglepő, hogy ilyen helyeken sokkal konszolidáltabb arcok vannak, mint a "sima" társkeresőn. Ma - másnap - már kezdem elveszteni a fonalat hány érdeklődő volt, pedig nem aktképet töltöttem fel, csak egy szimpla arcképet, szövegnél meg csak annyi, hogy egyenlőre nézelődöm.
Hát, legyen, kezdjük!
